KÖZLEMÉNY

kids1

Tisztelt Látogatók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Fenyves Kuckó Alapítvány Semmilyen formában nem gyűjt közvetlenül pénzadományokat beteg gyermekek gyógykezelésére.

Alapítványunk kizárólag az adó 1%-os felajánlásokból részesül, minden más pénzgyűjtési akcióval kapcsolatos megkeresés nem tőlünk származik.

A visszaélésekkel kapcsolatban a szükséges jogi lépéseket megtettük.
Kérjük, hogy ha bármilyen gyanús megkereséssel találkoznak, jelezzék felénk!

Köszönjük megértésüket és támogatásukat!

A Fenyves Kuckó Alapítvány

Bemutatkozás

kids1

Alapítványunk elsősorban a bölcsődés, óvodás, későbbiekben a kisiskolás korosztály harmonikus, kiegyensúlyozott fejlődését hivatott elősegíteni, a gyermekek egyéni személyiségének figyelembe vételével, alternatív pedagógiai módszerek alkalmazásával.
Alapítványunk létrehozása annak folyamodványa, miszerint az intézményi keretek között nem minden esetben lehetséges kezelni a beilleszkedési- és magatartási zavarokkal küzdő gyermekek problémáit

Bővebben

Köszönjük támogatásukat!

1 százalék

Alapítványunk az így befolyt összegeket, az Alapító okiratban rögzített céljai szerint, a gyermekek képességfejlesztő foglalkozásaira és az ahhoz szükséges eszközökre, valamint a szülők számára rendezett ismeretszerző előadások szervezésére fordítja.

Számlaszámunk:
OTP  11742173-20154895-00000000

Köszönettel vesszük adójuk 1%-ának felajánlását is!

Adószámunk:   18710694 – 1 – 13

Fenyves Kuckó Gyermek Alapítvány

Bővebben

MAPEI Kft.

A Mapei Kereskedelmi Kft. ragasztóanyag felajánlásával segíti játszókertünk EU szabványosítását.

Az adomány értéke: 683.657 ft

Köszönjük támogatásukat!

logo-desktop-hu

Megjelent: szeptember 30, 2021 | Hozzászólás: 0

MAPEI Kereskedelmi Kft.

Játszóterünk gumitégláinak lerakásához szükséges ragasztóanyagot a MAPEI Kft. biztosította. Az adomány értéke: 683.657ft.

Köszönjük támogatásukat!

logo-desktop-hu

Megjelent: szeptember 30, 2021 | Hozzászólás: 0

CSILLAGJÁRÓ FEJLESZTŐHÁZ

Csillagjáró Fejlesztőház

A CSILLAGJÁRÓ FEJLESZTŐHÁZ a 5-14 éves gyermekek harmonikus fejlődését szeretné elősegíteni.
Célunk, hogy egymásra épülő módszerek segítségével a tanuláshoz szükséges képességeket és készségeket kibontakoztassuk, így a gyermek egész személyiségét fejlesszük.
Ehhez a legújabb pedagógiai módszereket alkalmazzuk, nem azt keressük, amit a gyermek nem tud, hanem az erősségét, amire építhetünk!
Fejlesztőházunk Budaörsön működik, de várunk gyerekeket a környező településekről is.
Szeretnénk, ha mindenki megkapná az egyéni képességeinek megfelelő fejlesztést, amihez honlapunkon hasznos tanácsokat talál.

Csillagjáró Fejlesztőház honlapja >>

Web:  www.csillagjaro.com
Cím:  2040 Budaörs, Csillag utca 1.
Telefon: 06-20/387-27-37

 

Megjelent: április 18, 2016 | Hozzászólás: 246

Budaörs Város Önkormányzata

Budaörs Város Önkormányzata fontos feladatának tekinti a helyi feladatok végrehajtásában résztvevő civil szervezetek támogatását:

 A 2014. évre is nyílt pályázatot hirdetett a budaörsi civil szervezetek tevékenységének támogatására, 298 000 Ft-al támogatva a Fenyves Kuckó Gyermek Alapítványt

Megjelent: június 2, 2014

Vitamini Családi Napközi

2008. 08. 16-án  2040 Budaörs, Szőlő köz 1-ben nyíló Vitamini Családi Napközivel támogatói megállapodást kötött Alapítványunk, melynek konkrét területei:

–  helyszínen történő szakmai tanácsadás

–  az alapítvány tulajdonát képező és működéshez szükséges eszközök használatra történő átadása

Megjelent: február 12, 2014

Virgonc Kópé Családi Napközi

Segítettük a  Virgonc Kópé Családi Napközi (1222. Széchenyi út 50.) beindítását is.

–   szaktanácsadással

–   tárgyi eszközök kihelyezésével.

Megjelent: február 12, 2014

Sün Balázs Családi Napközi

Támogatásukkal nyílt meg a Sün Balázs Családi Napközi Budapesten, a 1037. Bóbita utca 6.26.épület I/3 alatt.

–    szaktanácsadással

–    játékeszközök kihelyezésével

Megjelent: február 12, 2014

Happy Garden Családi Napközi

Budaörs Önkormányzatával kötött megállapodás keretében pedig, a 1121 Bp. Irhás Árok 65-ben szolgáltatást nyújtó Happy Garden Családi Napközi munkáját segítettük:

              –  játékeszközök használatra történő kihelyezésével
              –  szaktanácsadással
              –  szülők igénye esetén nevelési tanácsadással.

Megjelent: február 12, 2014

ALPHA Családi Napközi

ALPHA Családi Napközi  (2040 Budaörs, Árok út 10/b) beindításával kapcsolatban is segítséget nyújtott Alapítványunk.  

–  gyermekszekrényekkel,

–   hivatalos helyettesítő biztosításával segítette az indulást.

Megjelent: február 12, 2014